"a kormány túltervezi a jövő évi adóbevételeket és a növekedést is"

"a kormány túltervezi a jövő évi adóbevételeket és a növekedést is"

Józsa István, MSZPJózsa István

A szocialista Józsa István szerint az Orbán-kormány súlyosan veszélyezteti a jövő évi költségvetést azzal, hogy túltervezi a gazdasági növekedést és a várható adóbevételeket.

Az MSZP országgyűlési frakciójának gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a büdzsében tervezett 2 százalékos gazdasági növekedés bizonytalan alapokon nyugszik, és a “trafikmutyi” is 100 milliárd forint veszteséget jelent a költségvetésnek. Hozzátette, az MSZP elkötelezett a Horváth András egykori NAV-dolgozó által nyilvánosságra hozott áfacsalási ügy kivizsgálása iránt, és ha kormányra kerülnek, mindent megtesznek azért, hogy a kiemelt adózók is maradéktalanul befizessék az áfát. Az ellenzéki politikus a hangsúlyozta, az MSZP-nek az ügy felderítése iránti törekvését jelzi, hogy Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető részt vett az Országgyűlés ellenőrzési albizottságának azon az ülésén, amelyen meghallgatták Horváth Andrást. Emellett mind a 48 szocialista képviselő az aláírásával hozzájárul az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság felállításához, ha az íveken nem szerepelnek a Jobbik politikusai – emlékeztetett korábbi közlésükre. Józsa István szerint ha a Fidesznek nincs takargatnivalója, akkor nem gátolja az ügy kivizsgálását. Hozzátette, elemi érdek annak felderítése, hogy valóban történt-e bűncselekmény, illetve áfacsalás, kik csaltak és milyen támogatással. Ugyanis olyan méretű ügyről van szó, amely az MSZP szerint csak kormányzati együttműködés esetén képzelhető el – mondta. Hozzátette, választ akarnak kapni arra, hogy milyen strukturális változtatások szükségesek a NAV működésében az ilyen és ehhez hasonló ügyek kiszűrése érdekében. Arról is szólt, hogy véleményük szerint a pénztárgépek körüli “mizéria” lehetetlen helyzetbe hozza a kiskereskedőket, és a problémákat fideszes belharc eredményének tarják. Végül Józsa István kifogásolta, hogy a budapesti Móricz Zsigmond körtéren folyó beruházással kapcsolatban Hoffmann Tamás fideszes polgármestert és Simicskó István KDNP-s képviselőt ábrázoló molinókat függesztettek ki. Ez szerinte közpénzen végrehajtott választási csalás, ezért a molinók eltávolítására szólított fel.