A zöldek megmondták, kik járnak jól az akkumlátorgyárakkal

A zöldek megmondták, kik járnak jól az akkumlátorgyárakkal

Az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítésével csak a nemzetközi nagytőke és egy szűk fideszes elit jár jól. Erről beszélt szerdai sajtótájékoztatóján az LMP országos elnökségének tagja.

Tetlák Örs szerint a kormány a Kínai Kommunista Pártnak is feltétel nélküli kiszolgálójává vált, miközben az üzemek közelében élők számára csak a “kormányzati sunnyogás”, a felélt erőforrások és a multikra költött milliárdok maradnak.

A politikus cáfolta, hogy a gyárak jót tennének a gazdaságnak.

Azt mondta, azok csak az ország félperiférikus helyzetét konzerválják. A multik profitja érdekében ugyanis “nem léteznek munkavállalói jogok” és a környezetvédelem is mindig másodrendű lesz – mondta. Szerinte a gödi Samsung vagy a komáromi SK Innovation gyárak már bemutatták, mire számíthatnak a helyiek: üzemzavarok és szennyezések sorozatára, amelyeknek mind az alapos kivizsgálása, mint az érdemi szankcionálása elmarad.

A gödi gyárat eddig tizenhétszer bírságokták meg, de azok együttes összege sem éri el az üzem néhány órás bevételét.

Kijelentette, a kormány máshol is semmibe veszi az emberek véleményét: Madocsán egy vállalkozó annak ellenére próbál sóderbányát nyitni, hogy azt néhány éve népszavazás tiltotta meg.

Kapcsolódó cikkek