Szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a politikus elmondta: azért fordul napokon belül az ügyben a legfőbb ügyészhez, mert álláspontja szerint felveti a csalás gyanúját az ügy, hiszen a küldeményekkel nem csupán megtéveszthették a magyar polgárokat, hanem anyagi kárt is okozhattak nekik. Hozzátette, “ebben a folyamatban a Magyar Posta is részt vesz” egyik leányvállalatán keresztül.
A politikus azt is jelezte, a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordul amiatt, hogy az említett cég partnereként megjelenik a magyarországi kazah tiszteletbeli konzul vállalkozása is.
Közölte, arra kéri a tárcát, hogy vizsgálják ki az ügyet, és szükség esetén vonják vissza a tiszteletbeli konzuli kinevezéshez korábban megadott minisztériumi hozzájárulást. Abban a szociális piacgazdaságban, amiben mi, konzervatívok hiszünk, ilyen nem fordulhat elő, hiszen a fogyasztóknak, a magyar polgároknak jogaik vannak – fogalmazott a “kamuküldemények” ügyéről szólva Brenner Koloman.