népszerűek a nyári táborok, forrás: pixabay.com (illusztráció)

Több mint ezer embert táboroztatnak karitatív szervezetek

Hatvanmillió forintból több mint ezer embert táboroztatnak karitatív szervezetek. Erről beszélt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Katolikus Karitász balatonakali táborában szerdán.

Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is, hangsúlyozta, az elmúlt hónapokban a kormány irányításával a karitatív szervezetek és az önkéntesek összetett munkát végeztek, amelynek alapja az emberiesség és az odafigyelés.

“A karitatív szervezetek nyári táborainak résztvevői között vannak a határ túloldaláról érkezettek és olyanok is, akik jelenleg Magyarországon élnek”

– mondta.

Soltész Miklós közölte, Magyarországra több mint 820 000 ember érkezett Ukrajnából a kárpátaljai határokon és Románia felől, közülük több mint 140 000-en kértek és kaptak ideiglenes tartózkodási engedélyt.

A határmenti és a budapesti segítségpontokon több mint 380 000 ember kapott támogatást.

“A magyar kormány mindent megtesz a menekültekért és a magyar emberek békéjéért. Ezért nem engednek át Ukrajnába a határon sem fegyvert, sem katonát, humanitárius területen azonban mindent megtesznek az ukránokért”

– foglalta össze Soltész Miklós.

A tábor megnyitóján Grexa Liliana, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója köszönetet mondott a Katolikus Karitásznak, hogy szívén viseli az ukrán menekültek sorsát. Beszédében reményét fejezte ki, hogy a gyerekek minél hamarabb visszatérhetnek a békés Ukrajnába. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: szervezetük nyáron tíz héten keresztül mintegy 3600 gyermeket üdültet különböző helyszíneken különböző tematikájú táborokban. A balatonakali tábort – ahol jelenleg 36 fiatal nyaral – idén nyitották meg. A tábor megáldása előtt Spányi Antal, a Katolikus Karitász elnöke úgy fogalmazott: az Istentől kapott szeretet erősebb, mint a háborús pusztítás.

Kapcsolódó cikkek