forrás: pixabay.com

Nehéz helyzetben élő családok nyaralását biztosítják

Idén negyedik alkalommal nyaralhatnak ingyen a nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládosok a Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványának köszönhetően.

A korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is folytatódik a nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládosok ingyenes nyaraltatása július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport legnagyobb karitatív szervezete, a Pro Filii Alapítvány jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels zalakarosi és gyulai szállodájának felújított szárnyában üdülhetnek ötnapos turnusokban. A rászorulók pihenésének megszervezésében ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ is – olvasható a közleményben. Felidézték, hogy az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával. Az elmúlt évek kihívásai, a világjárvány, az infláció és az energiaválság különösen sújtotta a több gyermeket, vagy gyermeküket egyedül nevelő szülőket, akik kénytelenek egyre többet költeni a megélhetési költségekre.

“A szerencsés családok Magyarország piacvezető vidéki szállodaláncának szálláshelyein pihenhetnek: a Hunguest Hotel Freya és a Hunguest Hotel Erkel is patinás fürdővárosokban helyezkedik el, közvetlen kapcsolattal a fürdővel. A résztvevők számára félpanziós ellátást biztosít a szállodalánc. Az üdültetés 200 millió forintos költségét a Pro Filii Alapítvány állja”

– közölték.

A program sikeres lebonyolítása érdekében az alapítvány idén is a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) és az Egyszülős Központtal működik együtt. A szálláshelyekre a két szervezet honlapján közzétett űrlap beküldésével lehet jelentkezni. Mindkét közhasznú szervezet egy jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kér személyenként az üdültetésben résztvevőktől.

“Az évről évre a családokat érintő kihívások mind nagyobb felelősséget rónak a civil szférára is, amely rávilágít a karitatív tevékenységek társadalmi fontosságára. A Pro Filii Alapítvány mára az ország egyik legjelentősebb segítő szervezetévé nőtte ki magát, köszönhetően a Mészáros Csoport folyamatos anyagi támogatásának és a kollégák áldozatos munkájának, de ez a siker köszönhető mindazoknak a civil szervezeteknek is, akik szakértelmükkel, jószolgálatukkal képesek megsokszorozni Alapítványunk segítségnyújtását. Így valósulhat meg idén immár negyedik alkalommal üdültetési programunk is, és bízom benne, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodnak a résztvevő családok”

–  fejtette ki a Pro Filii Alapítvány főtitkára, Tóth Krisztina, az egyszülősök és nagycsaládosok számára biztosított nyaralási lehetőségekkel kapcsolatban.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a jótékony felajánlás kapcsán kifejtette:

“A családok idén is nagyon várják ezt a lehetőséget. Három vagy több gyermekkel az üdülés bizony nagyon költséges, így sok esetben ez a családok egyetlen olyan pihenési lehetősége, ahol a gyermekekkel közös élményeket gyűjthetnek. Megtisztelő számunkra, hogy immár negyedik éve élvezzük a Pro Filii Alapítvány bizalmát, s élvezhetjük a szolgáltatásait. Nagyon köszönjük! “

– tette hozzá a NOE elnöke.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője a július 1-én induló üdülési program kapcsán úgy fogalmazott:

“gyönyörű élményekkel tértek haza a családok az elmúlt évek nyaralásai után. Sok család számára ez volt az első olyan nyaralás, amikor nem a mindennapok nehézségeivel kellett foglalkozni, hanem lehetett pihenni, töltődni. Erre pedig nagy szükség van ahhoz, hogy a családok könnyebben vigyék a mindennapokat. Januárban már az első munkanapon hívtak minket, hogy lesz-e idén is nyaralás. Úgyhogy nagyon örülünk a lehetőségnek, hiszen több száz család szünidejéből így nem marad ki idén sem az élmény”.

Kapcsolódó cikkek