Koronavírus: a Magyar Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben

Koronavírus: a Magyar Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben

Elsősorban adminisztratív munkával támogatják a szűrőpontokon dolgozókat önkénteseik. Ezt mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Kardos István felidézte, a Vöröskereszt önkéntesei már a koronavírus-járvány első hullámában is segítették az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatellátását. Az elmúlt hetekben az OMSZ-szel és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve a mobil szűrőpontokon végeztek munkát a Vöröskereszt önkéntesei és dolgozói Budapesten négy helyszínen, valamint hétvégenként Vácon és Cegléden. A főigazgató elmondta,

az őszi toborzásukra jelentkező, csaknem 200 jelentkezőből mintegy százharmincan már teljesítettek szolgálatot. Hozzátette, az elmúlt hetekben nemcsak Budapesten és környékén volt feladatuk, hanem Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Somogy megyében is.

“Az önkéntesek egyrészt a mentésirányításban a kiértesítéssel, a szűrésre várókkal való telefonos egyeztetéssel, a mobil szűrőpontokon pedig adminisztratív feladatokkal segítik a munkát, de vannak olyanok is, akik a szűrésekben vesznek részt”

– ismertette, majd hozzátette,

ügyelnek arra, hogy kit milyen feladatra vonnak be, a veszélyeztetett korcsoportot igyekeznek távol tartani a kockázatos tevékenységektől.

Hangsúlyozta: továbbra is várják önkéntesnek jelentkezését, amit a Vöröskereszt honlapján megtalálható rövid kérdőív kitöltésével lehet megtenni. Kardos István kitért arra a több mint tízmillió forintos adományozásra is, amit a Magyar Olimpiai Bizottsággal olimpikonok felajánlásaiból juttattak el négy kórház – az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, az Új Szent János Kórház illetve a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet – és az OMSZ részére. Ebben a járványhelyzetben jól hasznosítható eszközök szerepeltek – fertőtlenítő, beteghordó, gyógyszeradagoló berendezések, lélegeztetőgépek – melyek megkönnyítik az ellátásban részt vevő szakemberek munkáját – emelte ki.

Kapcsolódó cikkek