fotó: pixabay.com

Ennyien segítettek ezen a hagyományos helyszínen

Ennyien segítettek ezen a hagyományos helyszínen

Idén december 1-e és 22-e között mintegy negyvenezer látogató, turisták, óvodások és kisiskolások is jártak a Mikulásgyárban, amit 18-ik éve szerveztek meg.

Zsolnai Endre elmondta, csaknem kétezer segítőjük legtöbbje multicégek dolgozója, valamint középiskolás diák volt, de külföldi önkéntesei is voltak a csütörtök este bezárt Mikulásgyárnak. A gyerekek jelentős részét szervezetten hozták a karitatív akció helyszínére azok a pedagógusok, akik fontosnak tartották, hogy a gyermekek is megtanulják a szolidaritás és az önzetlenség fogalmát.

Az idén a Mikulásgyár két helyszínen működött, a pesti oldalon a Városháza Parkban és a budai oldalon az Etele Plázában.

Adataik szerint a budai oldalon lakók jóval több ruhát hoztak az adománygyűjtő akció helyszínére, míg a pesti oldalra 25 százalékkal több élelmiszer érkezett. Az élelmiszeradományok közel 85 százalékát magánszemélyek adták, de több mint száz nagyvállalat, tizenegy sportklub és két színház is támogatta az akciót. A rászorulókat a Mikulásgyár honlapján keresztül is lehet még támogatni. A december 31-ig befolyó összegekből új játékokat, édességeket vásárolnak azoknak a családoknak, akiknek nem csak karácsonykor van szükségük támogatásra – tudatta a szervező.

Kapcsolódó cikkek