Rövidebb várólistára, gyorsabb diagnózisra számítanak Budapesten

Rövidebb várólistára, gyorsabb diagnózisra számítanak Budapesten

Elindult a főváros CT-, MR-programja. Ezt közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnap.

A közleményben emlékeztettek, hogy a főváros és a kormány korábban megállapodott abban, hogy megépülhet az atlétikai stadion, amelyért cserébe a főváros öt év alatt 50 milliárd forintot kap egészségügyi fejlesztésekre a központi költségvetésből.

“Ennek részeként érkezett meg a Fővárosi Önkormányzat számlájára az aktuális kétmilliárd forintos támogatás, amelyet a főváros egyből a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatos betegséggel beutalt betegek várólistájának csökkentésére költ”

– írták.

A kétmilliárd forintból 31 770 CT és 9846 MR-vizsgálatot vásárol a Fővárosi Önkormányzat. Ez az előző évhez képest az onkológia iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos bővülését és az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti.

“Emellett életbe lép a daganatjá gyanúval beutalt betegek esetében a 7+3 napos szabály, vagyis az, hogy 7 napon belül a vizsgálatot elvégzik és további 3 nap alatt a felvétel leletezése is megtörténik”

– emelték ki.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot Magyarországon. Hangsúlyozták, minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben Budapesten 21 ezren haltak meg és ebből 5488 volt a daganatos halálozás.

Kapcsolódó cikkek