(illusztráció) fotó: pixabay.com

Örülhetnek a szegedi kicsik

Örülhetnek a szegedi kicsik

Uniós támogatással, 350 millió forintból korszerűsítik a szegedi Felsővárosi óvodát, a tervek szerint a jövő év közepére befejeződő beruházásnak köszönhetően akár 60 százalékkal is csökkenhet az intézmény energiafelhasználása. Erről tájékoztatta az önkormányzat a médiát.

A közlemény szerint a 108 férőhelyes, 924 négyzetméter alapterületű, három épületrészből álló, paneltechnológiával épült óvodát 1981-ben adták át. Az intézménybe hat vegyes életkorú csoportba járnak az óvodások, köztük autista és sajátos nevelési igényű gyerekek is. A következő hónapokban az épület homlokzatát és lábazatát hőszigeteléssel látják el. Hő- és vízszigetelést kap a lapostető, a főbb épületrészekre pedig zöldtető készül, valamint napelemeket telepítenek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Szinte valamennyi külső nyílászárót korszerű műanyag ablakokra és alumíniumajtókra cserélnek, melyek a napos oldalon külső lamellás árnyékolást kapnak.

A részben akadálymentesített épületben új elektromos hálózatot alakítanak ki; 155 lámpatestet cserélnek korszerű LED-világításra.

Modernizálják a hőközpontot, lemezes hőcserélőt építenek be, és kicserélnek 73 radiátort. Az épület belső falait lefestik, a földszinti padlót a gazdasági épületrész kivételével mindenhol cserélik, hőszigetelik, emiatt a vizesblokkokat is felújítják. Az óvodában új beépített szekrényeket is elhelyeznek.
A beruházás kivitelezője a szegedi KIKOM Konstrukt Kft. Szegeden 2017 óta 12 óvodaépületet korszerűsítettek 4,134 milliárd forintból, amiből 3,472 milliárd forintot fedezett uniós támogatás, 662 millió forint pedig az önkormányzat saját forrása volt. A szegedi óvodafejlesztési program a Felsővárosi óvoda után a tervek szerint a Vedres utcai óvoda felújításával folytatódik.

Kapcsolódó cikkek