fotó: pixabay.com

Megint jó lesz a katonáknak

Megint jó lesz a katonáknak

Megállapodás született a Magyar Honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól. Az erről szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írta alá kedden Budapesten.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy 2015-től kezdődően összesen 50 százalékkal emelték a honvédségi dolgozók illetményét. Hozzátette, “nem állhatunk meg”, a cél a katonák illetményének további emelése.
A keddi rendezvényen több kétoldalú és négyoldalú megállapodást is aláírtak.

Ezekben megújították, pontosították, frissítették a Honvédelmi Minisztérium és a szakszervezetek közötti egyezményeket.

A miniszter beszédében köszönetet mondott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumnak, amely a katonák, a honvédelmi alkalmazottak és a honvédelem ügyéért tevők érdekeit képviseli. Azt hangsúlyozta, a Honvédelmi Minisztériumnál példaértékűen működik az érdekegyeztetés.

“Találkozik a parancsnoki akarat a végrehajtó állomány szándékaival”

– jegyezte meg.

Elmondta, hogy most 12 területet érintően írtak alá megállapodásokat. Ezeknek is az a céljuk, hogy továbbra is a katonák érdekeit állítsák középpontba.

“A honvédelmi és haderőfejlesztési program is erről szól: a katonákról, a honvédelmi alkalmazottakról”

– közölte.

A miniszter azt mondta, a honvédségi béren kívüli juttatások semmivel sem lesznek alacsonyabbak, mint voltak.

A Honvédelmi Minisztérium bérgazdálkodása jó irányba indult el – emelte ki Benkő Tibor, hozzátéve: ez teszi lehetővé, hogy a további bérfejlesztésre is van lehetőség.

Czövek János, a Hosz elnöke közölte, a munkavállalói oldal évek óta nagyon határozottan és elkötelezetten azon dolgozik, hogy a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédség Parancsnokságánál megfelelő legyen az együttműködés az érdekképviseleti szervezetek és a parancsnokok között.

Hozzátette, a mostani szerződés nem jöhetett volna létre, ha nem működtetnék a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumot.

A problémákra mindig a legjobb válaszokat kapják, mert mindig együttműködés és megbeszélés alapján születnek a döntések – közölte a szakszervezeti vezető, aki beszédében üdvözölte az eddigi és a jövőre tervezett béremeléseket is.

Kapcsolódó cikkek