Megduplázódik a felsőoktatás állami támogatása

Megduplázódik a felsőoktatás állami támogatása

Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre. Ezt jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, amikor elhelyezte a Budapesti Gazdasági Egyetem új központi könyvtárának és hallgatói centrumának alapkövét csütörtökön a fővárosban.

A következő időszakban eddig soha nem látott mértékű, az egyetemeken összeállított program alapján 2700 milliárd forintnyi fejlesztési pénz áll a magyar felsőoktatás rendelkezésére.

“Ebből mintegy 2100 milliárd forintnak már megvan a forrása, a fennmaradó összeg előteremtésén pedig dolgozik a kormány”

– tette hozzá.

Palkovics László úgy vélekedett, hogy sikeresnek bizonyult a 2014-ben megfogalmazott, a felsőoktatás fokozatváltását célzó kormányzati stratégia, amelynek nyomán létrejött az államtól független fenntartói struktúra.

“Ezt bizonyítja, hogy az idén 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe, mint az elmúlt évben. A 102 000 jelentkező közül 67 000-en felvételt nyertek, 81 százalékuk államilag finanszírozott képzésre”

– közölte, majd hozzátette, hogy a pályázók 65 százaléka modellváltó egyetemre adta be a jelentkezését, és a 280 000 -ből már 180 000 hallgató olyan egyetemen tanul, amelynek nem az állam a fenntartója. Palkovics László kiemelte, hogy a 17 200 diákot oktató BGE – az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem után – az ország harmadik legtöbb hallgatóval rendelkező felsőoktatási intézményévé vált.

“Ahhoz, hogy az intézmény meg tudjon felelni a szerepének, folyamatos innováció szükséges; ezt szolgálja az egyetem zuglói kampuszán felépülő új központi könyvtár és hallgatói centrum is”

– ismertette a miniszter.

Úgy vélekedett, hogy a BGE akkor válhat egyre vonzóbbá a külföldi hallgatók számára is, ha regionális tudásközponttá válik. Ez utóbbi törekvés egybecseng a külföldi hallgatók számának növelését célzó kormányzati szándékkal. A stratégia sikerét mutatja, hogy a 2014-es 8 százalékról mára 15 százalékra nőtt a hazai egyetemeken tanuló külföldi hallgatók aránya. Palkovics László arról is szólt, hogy a modellváltó intézményekkel kötendő, teljesítményi és minőségi követelményeket is tartalmazó finanszírozási szerződések véglegesítése a napokban megtörténik, és azokat a jövő héten alá lehet írni.

Az is elhangzott, hogy az új, 1750 négyzetméter alapterületű könyvtár és hallgatói centrum állami forrásból, 5,3 milliárd forintos beruházással valósul meg.

Kapcsolódó cikkek