Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere

Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere

Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere, ezért fel kell lépni az iskolai erőszak ellen. Így fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence az iskolaőrség bevezetése kapcsán hangsúlyozta, a tendenciát kell nézni a tanárok iskolai bántalmazása terén. Az utóbbi időszakban több olyan videó is napvilágra került, amelyeken az látható, hogy a tanárt megverik vagy hozzávágnak valamit.

“Tehát olyan körülmények teremtődnek az iskolákban, amelyek között tanítani nem lehet. Úgy lehet tanítani egy iskolában, ha a diákok szót fogadnak a tanárnak”

– mondta, majd hozzátette, ezért fontos volt, hogy határozottan fellépjenek az iskolai erőszak ellen, akár törvényi eszközökkel is.

Kitért arra, az iskolaőröket a rendőrség képzi ki, és a rendőrség állományában dolgoznak majd.

Egyelőre 500 iskolában lesz őr, akit riasztani lehet – a tanárok telefonján lévő alkalmazás segítségével -, ha valamilyen erőszakos cselekmény történik.

“Az iskolaőr akár testi kényszert is alkalmazhat, de ha rátámadnak, akkor a jogos önvédelem keretein belül akár gumibotot vagy gázspray-t is használhat”

– mondta Rétvári Bence, hozzátéve,

lőfegyver nem lehet az őröknél.

Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a kormány több megelőző intézkedést is tett, például megemelte az iskolapszichológusok számát és szigorította a tanárok elleni erőszak büntetési tételét, de ezek ellenére a probléma megmaradt.

Kapcsolódó cikkek