Budapest, 2019. augusztus 30. A Zugligeti Általános Iskola új épülettömbje az ünnepélyes átadás napján, 2019. augusztus 30-án. Az egykori Fácán étterem felújított épülete egy új szárnnyal is bõvült. MTI/Szigetváry Zsolt

Átadták a Zugligeti Általános Iskola új épületét

Átadták a Zugligeti Általános Iskola új épületét

Átadták a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskola új épületét, amely az egykori Fácán vendéglő épületének megújításával, valamint az ahhoz kapcsolódó új épületszárny kialakításával jött létre.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki ünnepélyes átadón kijelentette, hogy a magyar oktatási rendszerben egyedülálló lehetőségekhez jutnak az idei tanévtől itt tanuló felső tagozatos diákok.

A 2013-as Normafa-törvény következtében és az önkormányzat munkájának köszönhetően évről-évről valósulnak meg a kerületi fejlesztések. A kormány és az önkormányzat között fennálló együttműködésnek köszönhetően a mindennapi éltet szolgáló beruházások jönnek létre – mondta el.

Gulyás Gergely kiemelte: “ma minden ellenkező híresztelés dacára” az állam több mint 640 milliárd forinttal többet költ egy évben a közoktatásra, mint amennyit 2010-ben erre a célra fordítottak.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, egy sötét, dohos, szűk, kis termekre bontott épültből egy derűs, világos, szép iskola lett. A fejlesztés során az épület környéket is megújították, egy új tér jött létre, valamint parkolót és új buszfordulót alakítottak ki. A műemlék épülethez egy új épületszárny is épült tornateremmel, tanteremmel, szertárral és mosdókkal. A zöld felület nagysága a fejlesztésnek köszönhetően nőtt a területen.

Közölte, az elmúlt években, Bernyák Adrienn igazgató vezetése alatt nagyon keresett lett a Zugligeti Általános Iskola. A régi iskolaépület már majdnem minden zugában tanítottak, így elengedhetetlenné vált az iskola bővítése – tette hozzá Pokorni Zoltán.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke példaértékű nevezte a tankerület, az iskola fenntartója és az önkormányzat között a fejlesztés során létrejött együttműködést.

Közölte, a tankerület finanszírozásában mintegy 100 millió forint értékben kerültek az épületbe bútorok és informatikai felszerelések.
Az új épület ma Magyarországon az egyik legszebb környezetben lévő és a legszebben megépített iskola – mondta Hajnal Gabriella hozzátéve, fővárosi szinten pedig az egyik legjobban felszerelt oktatási intézmény.

Bernyák Adrienn közölte, a 128 éves iskola történetében még soha nem volt ilyen fejlesztés, amelynek során nyolc osztályterem, könyvtár, 450 négyzetméteres tornaterem, természettudományi előadó, informatika terem, valamint alkotóműhely is létrejött.

Elmondta azt is, hogy 2011-ben még 150 gyerek tanult az iskolában, ma már 375 diákjuk van.

Mint az ünnepségen elhangzott, a Fácán vendéglő története a 18. századig nyúlik vissza, 1856-ra készült el a Hild József által tervezett harminc szobás üdülőszálló, majd az első világháború után a Horthy-család pihenőhelye lett. A második világháborút követően a területet államosították és a Belügyminisztérium kiképzőközpontjának adott helyet, a rendszerváltás után életveszélyessé vált az épület állapota. A Hegyvidéki Önkormányzat 2013-ban a Normafa-program keretében kapta meg az egykori Fácános vagyonkezelési jogát az államtól, amely forrást is biztosított arra, hogy a műemlék épületet megmentsék a pusztulástól.

Kapcsolódó cikkek