Mobiltelefonos szerződésekkel trükköztek, csalás a vád ellenük

Mobiltelefonos szerződésekkel trükköztek, csalás a vád ellenük

Csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy férfi és élettársa, valamint anyjának lánytestvére ellen; a gyanúsítottak fiktív előfizetői szerződések megkötésével jutottak nagy értékű, később továbbértékesített mobiltelefonokhoz. Ezt közölte a Baranya Megyei Főügyészség.

A vádhatóság csütörtöki közleményében azt írták, hogy a vádlottak más nevére szóló telefon-előfizetői szerződést kötöttek, ezzel együtt értékes telefonokat igényeltek, amiket aztán eladtak.

A telefontársaság megtévesztésével csaknem kétmillió forintos kárt okoztak.

A férfival szemben korábban már folyt büntetőeljárás hasonló bűncselekmények miatt, és éppen börtönben volt, amikor a trükköt ismerő élettársa hasonló módon próbált pénzhez jutni. A nő bevonta tervébe a férfi anyjának testvérét is, akinek a nevére telefonokat rendeltek. Amikor a férfi szabadult, csatlakozott az élettársa és nagynénje által megkezdett csaláshoz.

A vádlottak – a férfival együtt – a továbbiakban mások személyes adatainak felhasználásával – azok beleegyezése és tudta nélkül – interneten, illetve a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül előfizetői szerződést kötve nagy értékű mobiltelefonokat rendeltek.

“A készülékeket futárszolgálat szállította a megadott címre, ahol a vádlottak valamelyike vette át a készülékeket”

– írták.

Az ügyészség csalással és személyes adattal való visszaéléssel vádolja a férfit és társait.

Kapcsolódó cikkek