Ennyi kapott a szamossályi gyilkos elsőfokon

Ennyi kapott a szamossályi gyilkos elsőfokon

Húsz év fegyházra ítélték pénteken azt a férfit, aki 2016-ban betört egy szamossályi házba, és halálra verte a tulajdonost, egy másik rablásban pedig súlyosan megsebesített egy idős férfit.

Resán Dalma, a  Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, hogy

T. M.-et nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondták ki bűnösnek.

A törvényszéken megállapított tényállás szerint a vádlott 2016. május 27-én italozás után, kezében vascsővel bemászott egy szamossályi udvarba, majd a házba betörve pénz után kutatott. Az ott lakó 61 éves nő tetten érte a férfit, aki a csővel nagy erővel fejen ütötte, majd a földre eső nőt még legalább nyolc-kilencszer bántalmazta.

A sértett a helyszínen meghalt, a vádlott az asszony zsebeiből kivett ezerkétszáz forinttal és egy elektromos szivattyúval hagyta el a helyszínt.

“A férfi néhány órával később egy 69 éves férfi házába is bement, aki szintén rajtakapta és dulakodni kezdtek. A vádlott kalapáccsal többször fejbe ütötte a sértettet, majd elmenekült a helyszínről. Az idős férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett”

– írta a szóvivő.

 

Kapcsolódó cikkek