Börtönbe került a halálos balesetet okozó részeg, drogos sofőr

Börtönbe került a halálos balesetet okozó részeg, drogos sofőr

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság nem jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélte azt a sofőrt, aki részegen és kábítószertől bódult állapotban balesetet okozott, amelyben négy ember meghalt.

A Miskolci Törvényszék csütörtöki közleményében azt írta, a vádlott 2017. február 5-én reggel az autójával Karcsa irányából Sátoraljaújhely felé haladt a 381-es főúton, majd hirtelen áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval. Utóbbi megpördült, és az úttest melletti vízelvezető árokba csapódva állt meg.

Az autóban öten utaztak, közülük három ember, köztük a gépkocsi vezetője, a helyszínen meghalt, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek.

A vádlott autójának anyósülésén utazó férfi is meghalt, a hátsó ülésen utazók könnyebben sérültek meg.

A járásbíróság kettőnél több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat, és 9 év börtönbüntetésre ítélte.

A büntetés kiszabásánál figyelembe vette a bíróság, hogy a vádlottnak négy kiskorú gyermeke van. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor, hogy büntetett előéletű, továbbá azt, hogy a férfi bódult, valamint erősen ittas volt a baleset időpontjában, és az egyik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

Kapcsolódó cikkek