illusztráció

Bíró elé állítják az élettársát megkínzó férfit

Bíró elé állítják az élettársát megkínzó férfit

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki az év elején féltékenységből életveszélyesen bántalmazta élettársát Nyíregyházán. Erről tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője pénteken a médiát.

Martossy György megbízott főügyész közölte: a vádirat szerint a férfi öt éve élt élettársi kapcsolatban a nővel, kapcsolatukból két gyermekük született.

“A külföldön, biztonsági őrként dolgozó férfi 2019 végén ötven nap elzárást kapott egy pénzbüntetés be nem fizetése miatt. Hazatérve már a repülőtéren kérdőre vonta a két gyerekkel rá váró nőt, hogy miért nem fizette ki a pénzbüntetését, emellett hűtlenséggel is meggyanúsította. Az éjszakát egy szállodában töltötték, ahol a vádlott többször megütötte a nőt, majd arra kényszerítette, hogy a földön aludjon”

– ismertette a főügyész.

Másnap hazautaztak Nyíregyházára, ahol az otthon lerészegedő férfi előbb kalapáccsal ütlegelte az ágyon ülő asszony lábát, később a földre rántotta, ököllel ütötte, késsel többször megszúrta.

Közben azt ismételgette, hogy azért bántja, mert számára szenvedés volt az ötven nap elzárás. Ezután egy harapófogóval ütött a nő fejére és folytatta a szurkálást is.

A férfi csak akkor volt hajlandó mentőt hívni a nő könyörgésére, ha azt mondja majd, hogy ismeretlenek bántották. Az áldozat rengeteg sérülést szenvedett, a mellkasán ejtett szúrt seb miatt életveszélyes állapotba került.

“A tettét beismerő vádlottat a bíróság letartóztatta. Az ügyészség – ha a vádlott az előkészítő ülésen is beismerő vallomást tesz – hét év börtönbüntetés kiszabását javasolja majd a Nyíregyházi Törvényszéknek”

– olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek