Itt a MagyarJazz közönségszavazás eredménye

Itt a MagyarJazz közönségszavazás eredménye

László Attila, Lantos Zoltán és Sárik Péter két-két kategóriában is győzött a magyarjazz.hu portál első ízben megtartott közönségszavazásán, amely több ezres részvétellel zárult.

“A járványhelyzet miatt a hazai dzsesszélet is a nehéz helyzetbe jutott, az elmaradó élő koncertek helyett ugyanakkor előtérbe került a lemezkiadás és az internetes jelenlét”

– közölték a szervezők.

Több mint kétezren küldtek be szavazólapot november 25. és december 27. között a MagyarJazz közönségszavazására.

A szerkesztőség tagjai előzőleg kiválasztották a megadott kategóriák szerinti tíz legjobb dzsessz-zenészt, valamint a húsz legjobb jazzlemezt, amiket 2021-re jelöltek. A kategóriákba harminc-negyven jelölés érkezett.
A már korábban közzétett szakmai győztesek listáját a közönség négy kategóriában erősítette meg. Mindkét fronton nyert a Lukács Miklós Cimbiózis, a Modern Art Orchestra, Juhász Gábor és Fekete-Kovács Kornél.

Az év magyar jazz albuma a Lukács Miklós Cimbiosis Trio Music from the Solitude of Timeless Minutes (BMC Records) című lemeze lett, az év jazz-zenekarának a Modern

Art Orchestrát, az év jazz-énekesének Berki Tamást, az év jazz-énekesnőjének Harcsa Veronikát, az év fiatal jazz-előadójának Tálas Áront választották. Az év zongoristája, emellett jazzbillentyűse, orgonistája is Sárik Péter lett, az év jazzgitárosa Juhász Gábor, az év jazzbőgőse Barcza Horváth József, az év jazzbasszusgitárosa Fonay Tibor, az év jazzszaxofonosa Tony Lakatos, az év rézfúvósa Fekete-Kovács Kornél, az év egyéb jazzfúvósa Borbély Mihály (klarinét).

Az év különleges jazzhangszerese kategóriában Lantos Zoltán hegedűs kapta a legtöbb közönségszavazatot, ő az év elektronikus jazz-zenei médiaművésze címet is elnyerte.

Az év jazzdobosa Németh Ferenc, az év jazz-ütőhangszerese Horváth Kornél, az év jazz-zeneszerzője és jazz-hangszerelője pedig egyaránt László Attila lett.

Kapcsolódó cikkek