Világsztár ad zongoraestet a Müpában

Világsztár ad zongoraestet a Müpában

Andrej Korobejnyikov estjével folytatódik az MVM Koncertek - A Zongora-sorozat október 5-én a budapesti Müpában.
Korobejnyikov műsorának összeállításakor mindig a személyességre, valamint az irodalom és a költészet zenében való találkozására törekszik.

“Budapesti koncertjén Beethoven, Schubert és Rahmanyinov egy-egy műve mellett Muszorgszkij Egy kiállítás képei című alkotását hallhatja a közönség”

– közölték a szervezők.

Andrej Korobejnyikov a Moszkva melletti Dolgoprudnijban született. Ötéves korában ismerkedett meg a zongorával, s alig nyolcévesen adta első szólóestjét az Azerbajdzsáni Zeneakadémián. Tizenkilenc évesen diplomázott a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, ahol a záróvizsgán olyan kimagasló eredményt ért el, melyet ebben az életkorban utoljára Rahmanyinovnak sikerült felmutatnia, több mint száz évvel korábban. Ezután a londoni Royal College of Musicban képezte tovább magát, ahol végzősként neki ítélték az intézmény elnöke, Károly herceg által alapított különdíjat.

Andrej Korobejnyikov a világ négy kontinensének 45 országában adott már nagy sikerű szóló- és kamarakoncerteket, számos világhírű karmester és muzsikus társaságában.

A sorozat novemberben Klukon Edit és Ránki Dezső közös estjével folytatódik, ahol Liszt Ferenc szimfonikus költeményeinek a szerző által készített négykezes változatai szólalnak meg.

Kapcsolódó cikkek