Árpád fejedelem arcmása a Képes Krónikából, forrás: Wikipédia

Új szobrot kapott Árpád fejedelem

Felavatták az első Kárpát-medencei magyar országgyűlésnek emléket állító Árpád és vezérei szoborcsoportot, Kligl Sándor alkotását, pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi beszédében, amellyel egyben megnyitotta a VII. Magyarok Országos Gyűlését, úgy fogalmazott, felemelő látni, hogy a 2010 óta folytatott munka az élet egyre több területén hozza meg gyümölcsét.

Úgy fogalmazott, az egységes nemzetben gondolkodás mára már nem holmi különc filozófia, egy szűk csoport sajátos gondolkodásmódja, hanem egyre inkább általánosan elfogadott felfogás és tény.

“Ennek bizonyítéka a Magyarok Országos Gyűlése és számos más program, kezdeményezés, amely országhatárok helyett nemzetben, egyén helyett összmagyarságban gondolkodik”

– hangsúlyozta a politikus.

Hozzátette, e felfogás megerősítése érdekében történt meg a nemzet közjogi újraegyesítése, hozta létre a kormány a nemzetpolitikai intézményrendszert, indította el programok és intézkedések sorát, amelyek a külhoni magyarság megmaradását szolgálják.

“Megerősítette a határon túli magyar oktatási és kulturális intézményeket, nagyszabású gazdaságfejlesztési és identitáserősítő programokat indított, támogatja évente több ezer külhoni magyar intézmény működését, és épül ezer óvoda szerte a Kárpát-medencében”

– mondta Potápi Árpád János.

Közölte, a Magyarok Országos Gyűlésének 2009-es elindításával, majd tavalyi újraindításával egy olyan hagyomány született, amely méltán nevezhető a nemzeti összetartozás ünnepének.

A rendezvényen a fiatalok és idősek, kultúrára és kikapcsolódásra vágyók, anyaországi és külhoni magyarok egyaránt megtalálhatják, amit keresnek, hisz ez az esemény nemcsak a programok tárháza, hanem valódi találkozási pont a magyarság számára.

Az államtitkár kitért arra, hogy a szervezők munkájukkal a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrészt, a kárpátaljai magyarságot is segítik, a rendezvényen befolyt összeg egyharmadát felajánlották a legrégebbi kárpátaljai magyar oktatási intézmény, a 117 éves beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskola számára.

Azt mondta, hogy az Árpád és vezérei szoborkompozíció egy évek óta dédelgetett álom megvalósulása, egyúttal mérföldköve az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 37 éves történetének. Egyedülálló alkotás, amelynek minden eleme üzenetet közvetít.

“Üzenet a helyszín, hisz a magyarság számára szimbolikus helyet, államiságunk bölcsőjének színhelyét ékesíti, és üzenet az az örökség, amelynek emléket állít”

– mondta.

Honfoglaló őseink több mint 1100 évvel ezelőtt ezen a helyen “ejtették szerét az ország dolgainak”, és egy olyan állam alapjait fektették le, amely erős és önálló, amely képes volt átvészelni a történelem zivataros századait, képes volt megvédeni magát minden körülmények között, és képes volt jólétet, biztonságot és jövőt nyújtani a nemzet minden tagja számára – közölte Potápi Árpád János. Hozzátette:

“így volt ez egykor és így van ez ma is.”

Kligl Sándor életnagyságú alakokat formázó szobrát az emlékparkban az egykori Árpád-kori templom romjai mellett magasodó dombra állították föl. A kompozíció központi alakja a lovon ülő Árpád, akit jobbról és balról koszorúban fognak közre vezérei. A szoborcsoport talapzata a honfoglaló magyarok félelmetes fegyverét, egy íjat formáz.

Kapcsolódó cikkek