énekes (illusztráció), forrás: pixabay.com

Megállapodott Prince családja

Megállapodott Prince családja

Hatéves jogi vita után megállapodott Prince családja az énekes 156 millió dolláros hagyatékáról. A hírt a The Guardian című brit lap cikke szerint kedden jelentette be a Primary Wave lemezkiadó vállalat szóvivője.

Az amerikai popsztár ötvenhét éves korában halt meg fentanil-túladagolásban 2016-ban. Azóta dollártízmilliókat fizettek ki ügyvédeknek és tanácsadóknak a hagyaték kezeléséért és az örökösök közötti elosztás megtervezéséért. A hagyatékot majdnem egyenlően osztják el a Primary Wave New York-i zenei cég és a zenészlegenda hat örököse közül a három legidősebb – és családjaik – között.

Három örökös ugyanis eladta a hagyaték rájuk eső részét a Primary Wave cégnek, amely tavaly augusztusban vásárolta meg Price számos dalának a jogait.

A másik három örökös megtartotta a rájuk jutó részt, amelyek kezelője továbbra is Prince jogi tanácsadója, L. Londell McMillan és Charles Spicer lesz. Az Internal Revenue Service (IRS), valamint a hagyatékot kezelő Comerica Bank and Trust januárban állapította meg a hagyaték értékét, és a megállapított összeget az örökösök is elfogadták.

A Billboard magazin rendelkezésére bocsátott közleményben a Primary Wave szóvivője “hatalmas örömét” fejezte ki, amiért véglegesen lezárult a Prince-örökségről folyó per.

Kapcsolódó cikkek