forrás: pixabay.com

Fellini filmhetet tart az Art+ Cinema

Fellini filmhetet tart az Art+ Cinema

A budapesti Art+ Cinema mozi az idén 30 éve elhunyt olasz mesterre, Federico Fellinire emlékezik a február 23-tól március elsejéig tartó esti vetítéssorozatával.

A szervezők hétfői közleménye szerint a programsorozat első filmje az 1953-as Országúton lesz február 23-án. A 110 perces klasszikus főszereplője egy fiatal lány, akit anyja elad az Anthony Quinn alakította férfinak, és vele együtt útnak indul. A forgatókönyvért Fellinit két írótársával Oscar-díjra jelölték, végül a legjobb az idegennyelvű film díját kapta a 29. akadémiai díjátadón.

Február 24-én a La Dolce Vita, azaz Az édes életet tűzik műsorra.

Az 1960-ban bemutatott, epizodikusan felépített szatíra egy bulvárújságíró mindennapjaiba nyújt betekintést, miközben az elit lét árnyékában a boldogságát keresi. A filmet négy kategóriában jelölték az Oscarra, Fellini ekkor kapta első rendezői jelölését, ám az alkotást végül a jelmezeiért díjazták – olvasható a közleményben.
Február 25-én a 8 és fél lesz látható. Az 1963-as, 132 perces szürrealista dramedy két Oscar-díjat nyert. Főhőse sikeres, de alkotói válságban lévő filmrendező, aki egy epikus sci-fit szeretne tető alá hozni.

Február 26-án a fiatal Donald Sutherland lesz látható Casanova szerepében. Az 1976-os adaptáció a legjobb jelmezért kapta meg az aranyszobrot.

Február 27-én A nők városa című film lesz látható, február 28-án az 1957-es Cabiria éjszakái című, 110 perces drámát vetítik. A program záró eseménye március elsején a Különleges történetek című film lesz. Az 1968-as, 116 perces olasz-francia koprodukció három rendező (Fellini mellett Louis Malle, Roger Vadim) három szegmensét tartalmazza: Fellini a film utolsó harmadáért felelt, az epizódok Edgar Allan Poe novelláit adaptálják.
A filmek szinkronizáltan kerülnek műsorra.

Kapcsolódó cikkek