Kétszáz alkotás látható az egri kiállításon

Kétszáz alkotás látható az egri kiállításon

Eger ad otthont idén a Magyar Festészet Napja fő rendezvényének: az Élő magyar festészet 2018 című meghívásos tárlat mintegy kétszáz alkotása áttekintést ad a kortárs magyar festészet egészéről. Ezt közölte az országos rendezvénysorozat egri programjairól tartott keddi sajtótájékoztatón a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke.

Verebes György Munkácsy-díjas festőművész aláhúzta: az egri Kepes Intézetben október 13-án nyíló kiállításon három festőgeneráció munkáiból tekinthetnek meg válogatást az érdeklődők. A tárlat egyediségét az adja, hogy a szokásokkal ellentétben a festményeket nem különítették el korosztályonként egymástól, így “érdekes, remélhetőleg kellemes meglepetéseket, frissítő élményeket okozó szembesítések lesznek láthatók a falakon” – fogalmazott.

Jelezte: a megnyitón az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából mindhárom nemzedék egy-egy tagját díjazzák, míg a házigazda Eger önkormányzatától a női vonal egy képviselője vehet majd át elismerést.

A többi egri programra kitérve szólt a Sacrum kortárs szakrális festészeti kiállításról, amelynek az Érseki Palota ad otthont. A 15 alkotó műveiből válogatott anyag mennyiségében talán szűknek tűnhet, ám annál erőteljesebb, ezáltal méltó nyitánya lesz a Magyar Festészet Napja helyi eseményeinek – tette hozzá.

Jelenidő címmel festő szakos hallgatók tárlata nyílik az Eszterházy Károly Egyetem Líceum épület aulájában, míg az EKE Vizuális Művészeti Intézetében Ozsvát Sára-emlékkiállítást rendeznek. A Ziffer Sándor Galériában unikális üvegfestmény-kiállítást láthat a közönség: a csaknem 30 művész alkotását felvonultató tárlatot 100 év üvegfestészeti kartonjai egészítik ki, tehát az “embert próbáló műfaj” történetét, munkafázisait is közszemlére teszik – mondta Verebes György, hozzátéve, hogy ugyancsak október 13-án tartják a Női vonal VII. kiállítás zárórendezvényét is az egri Templom Galériában.

Habis László polgármester kiemelte, hogy a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozatának egri programjai széleskörű összefogás eredményei. Megjegyezte: a város anyagilag is támogatta az eseményt, amelyet szakmai szervezőmunkával is segített annak érdekében, hogy a helyi programelemek minél több látogatót vonzzanak Egerbe.

Az országszerte és határainkon túl októberben zajló Magyar Festészet Napja elnevezésű programsorozathoz több mint 100 kiállítás és rendezvény kapcsolódik, kiemelt helyszín lesz idén Eger mellett Újbuda és Szolnok is. A kezdeményezés célja ráirányítani a figyelmet az elmúlt időszakban háttérbe szorult hagyományos képzőművészeti ágakra, ezen belül is a festészetre és annak magyar képviselőire, kiemelten a fiatal művészgeneráció tagjaira.

A rendezvénysorozat néhány kiállítása már szeptember óta látható, de a tárlatok zöme október folyamán nyílik és sok esetben november végéig megtekinthető lesz.

Kapcsolódó cikkek