Pesti Vigadó (archív)

Ismerje meg tehetséges, magyar képzőművészek munkáit!

Ismerje meg tehetséges, magyar képzőművészek munkáit!

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíjprogramjának 2018 és 2021 között végzett képzőművészei mutatkoznak be a Pesti Vigadó Departure címmel péntektől látható, csoportos kiállításán.

Az MMA 2018-ban indította el három évre szóló, jelentős összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdetett pályázati programját. Tájékoztatásuk szerint a pályázatot alkotók, előadóművészek, valamint művészetelméleti kérdésekkel foglalkozó kutatók nyerhetik el.

“Száz ösztöndíjast indíthattunk el akkor – ahogy azóta minden évben -, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységük anyagi feltételeinek biztosításával. Ösztöndíjprogramunk elsődleges célja, hogy általa színvonalas alkotó- és előadóművészeti, illetve művészetelméleti tevékenységeket támogassunk”

– idézi a közlemény Vashegyi Györgyöt, az MMA elnökét.

A Departure című tárlaton Balanyi Zoltán, Csomortáni Gál László, Erdélyi Gábor, Erős Apolka, Gálhidy Péter, Bódi Barbara, Incze Mózes, iski Kocsis Tibor, Kondor Attila, Menasági Péter, Monori Sebestyén, Részegh Botond, Szabó Ábel, Szász Sándor és Verebics Ágnes mutatják be munkáikat a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermében.

A május 8-ig látogatható kiállítás kurátora Farkas Ádám szobrászművész, a nemzet művésze, az MMA elnökségi tagja; társkurátorai iski Kocsis Tibor és Mogán Orsolya, az MMA ösztöndíjasai.
Március 4-étől, szintén a Pesti Vigadó VI. szintjén, már látogatható a Stimulus – az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram 2018-2021. évi iparművészeti ösztöndíjasai című tárlat, a Departure társkiállításaként. Ha kíváncsi lett, kattintson ide, és nézze meg, mi várja!

Kapcsolódó cikkek