gémeskút a Hortobágyon, fotó: pixabay.com

Pásztortalálkozó, gulyásverseny, hídivásár a Hortobágyon

Pásztortalálkozó, gulyásverseny, hídivásár a Hortobágyon

Tizenegy gulyás- és öt bojtár páros méri össze felkészültségét a 25. országos gulyásversenyen és pásztortalálkozón. Ezt jelentették be a szervezők a találkozó megnyitóján szombaton, a hortobágyi pusztai állatparkban.

Nagy István agrárminiszter beszédében “a magyar mezőgazdaság élő örökségének” nevezte a pusztai állattartás hagyományait, amire “építhetjük a jövőnket”. A tárcavezető szerint a mai pásztorok fontos feladata, hogy továbbvigyék ezt az élő örökséget. Nagy István azt mondta, a pásztorok három jellemvonása “az erő, a bátorság és a hit”.

“2021-ben sem kell más, csak erő, bátorság és hit, és sikeresek leszünk”

– tette hozzá a miniszter.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágy Nonprofit Kft. ügyvezetője emlékeztetett rá, hogy a gulyásversenyt a hagyományos, pünkösd-közeli időpontban a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani, mint ahogy számos más pusztai rendezvény is elmaradt. Ezért első alkalommal szervezték meg augusztus 20-22. között a Pusztán Ünnep! elnevezésű programsorozatot,

ahol mindenből – lovasprogramok, hídivásár, kihajtás, gulyásverseny, pusztai eledelek – kapnak egy kis ízelítőt a látogatók.

A pusztai állatparkban tartott megnyitón mások mellett felvonult a mátai csikósok fogata, a hatos ökörfogat, a négyes bivalyfogat, ott voltak Hortobágy örökös pásztorai, bemutatták műsorukat a Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosai, miközben a háttérben legelt a szürkemarha gulya: 196 tehén 180 borjával. A pásztor- és bojtár párosok számos versenyszámban, köztük a két legnehezebbnek ítélt, kötéllel történő marhakifogásban, illetve a gémeskútból történő vízhúzásban mérik össze tudásukat.

Borics Imre, a gulyásversenyek hortobágyi alapítója a megnyitón bejelentette, a pásztorok jutalmazására 500 000 forint alaptőkével alapítványt hozott létre, amelyhez bárki csatlakozhat.

Szeretnék ezzel is elismerni azt az óriási munkát, amit a gulyások évközben végeznek a pusztán.

Kapcsolódó cikkek