Felújítják a sárszentlőrinci Petőfi emlékházat

Felújítják a sárszentlőrinci Petőfi emlékházat

A sárszentlőrinci önkormányzatnak köszönhetően megújul a településen működő Petőfi emlékház a Teleki László Alapítvány népi építészeti programjának kiemelt támogatásaként. Ezt mondta a Tolna megyei település polgármestere.

“Az alapítvány csaknem húszmillió forintot ítélt meg a múzeumépület felújítására, amelyhez az önkormányzat kétmillió forinttal járul hozzá”

– mondta Sátor Géza, majd hozzátette, a rekonstrukcióra azért van szükség, mert a több mint 200 éves épület teteje beázik, falai több helyen vizesednek. A jövő héten kezdődő munka során teljes körű felújítást végeznek, kicserélik a tetőt és a födémet, megerősítik a falak alapjait, megújulnak a nyílászárók. Emellett az eredetihez hasonlóan építenek át olyan részeket – például betonlépcsőt -, amelyek nem illenek az épület stílusához. A népi lakóház homlokzata egy 1884-ben készült rajzon szereplő állapotot tükröz majd; a felújítás június végén fejeződik be.

Az emlékházat 2008-ban adták át Sárszentlőrincen, abban a 19. század elején épült házban, ahol Petőfi itteni gimnáziumi évei alatt, 1831-ben és 1832-ben lakott.

A későbarokk stílusú, eredetileg jegyzői lakás ma műemléki védelem alatt áll. A múzeumban fotók, kéziratmásolatok, a korhoz kötődő használati tárgyak idézik fel a költő alakját. Petőfi később, 1845-ben is járt a községben, amikor a közeli Borjádon egykori iskolatársa, Sass István vendége volt; ekkor írta A négyökrös szekér című versét. A falu polgármestere azt mondta, az emlékház a felújítás után megfelelő körülmények között tudja fogadni a látogatókat, és bekapcsolódik a 2022-23-as, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Petőfi-emlékév programjaiba.

Kapcsolódó cikkek