illusztráció, fotó: pixabay.com

Fekete komédiát mutatnak be a Pesti Színházban

Fekete komédiát mutatnak be a Pesti Színházban

Sally Potter Party című, szélsőséges helyzetekkel teli fekete komédiáját mutatják be a Pesti Színházban december 4-én, szombaton Paczolay Béla rendezésében.

“Néhány éve A vendégek címmel nagy sikerrel vetítették a mozik Sally Potter angol forgatókönyvíró és rendező filmjét, amelyből saját maga készített színpadi változatot”

– idézik fel a Vígszínház közleményében. Mint írják, a 2017-ben bemutatott filmből készült színpadi változatot az elmúlt időszakban több európai színház is műsorára tűzte. A fordulatos fekete komédiát Magyarországon először a Pesti Színházban láthatja a közönség. Az előadásban Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Kovács Patrícia, Igó Éva, Szilágyi Csenge, Telekes Péter és Brasch Bence lép színpadra.

A darab főszereplője, Janet ambiciózus politikus, akinek az a leghőbb vágya, hogy talpra állítsa hazája egészségügyi rendszerét.

Álma megvalósulása most végre elérhető közelségbe kerül, hiszen megválasztották a brit árnyékkormány miniszterévé, és férjével, valamint a legközelebbi barátaival szeretné megünnepelni a győzelmét. Az összejövetel azonban balul sül el: szép lassan kiderül, hogy minden jelenlévőnek van valami szenzációs bejelentenivalója vagy éppen titka, amit szívesen magában tartana, de ezen az estén minden napvilágra kerül. A nagyratörő tervek, magasztos elvek és személyes álmok kártyavárként dőlnek össze. A vendégek egyre kevésbé figyelnek Janetre, lassan már nem is róla, nem is az ő sikeréről szól az este. Rejtélyes telefonhívások érkeznek, az egyik várva várt vendég pedig távol marad, és egyszer csak előkerül egy pisztoly is – olvasható a darab szinopszisában. Mint Paczolay Béla rendezőt idézik, a darab figurái és helyzetei rendkívül szórakoztatóak, miközben nagyon komoly és fájdalmas dolgokról van szó.

“Szélsőséges helyzetbe kerülnek a szereplőink, és azt látjuk, hogy az ember képes feladni a legszebb elveit, képes elárulni a barátait és saját magát is, ha a helyzet úgy kívánja”

– mondta a darabról, hozzátéve: mindemellett a Party egy krimi is.

“Van benne sok titok, egy pisztoly, egy elég nyomós indíték, előre eltervezett szándék és erős felindulás is”

– mondta a rendező.

A darab díszletét Khell Csörsz, a jelmezeket Lisztopád Krisztina tervezte.

Az előadás 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

Kapcsolódó cikkek