illusztráció

Turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes

Turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes

A Felvidéken vendégszerepel a Magyar Állami Népi Együttes augusztus 13-tól 16-ig. A Megidézett Kárpátalja című táncantológiát Királyhelmec, Fülek, Komárom és Somorja közönsége előtt adják elő a nemzeti összetartozás éve keretében megvalósuló turnén.

“A Királyhelmecen induló felvidéki vendégszereplés a járványügyi korlátozások bevezetése óta az első turnéja a társulatnak”

– közölték a szervezők kedden a médiát.

A csaknem 70 éves Magyar Állami Népi Együttes napjainkra a Kárpát-medence kulturális

értékeinek zászlóvivőjévé vált, kül- és belföldön egyaránt. Mint írták, a társulat tíz éve szisztematikus következetességgel állítja színpadra a határon túli területek hagyományos népi kultúráját felvillantó műsorait. A Felvidéken a Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadással vendégszerepelnek. A műsorban a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek, magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúrája egyaránt helyet kap.

“Az előadással igyekszünk bemutatni mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt azonban az együttélés szükséges és megtermékenyítő természetességére helyezzük”

– idézte a közlemény Mihályi Gábort, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjét, a darab rendező-koreográfusát.

A nemzeti összetartozás éve alkalmából augusztus végén Szlovéniában lép fel az együttes, szeptemberben pedig országos turnéra indul, amennyiben azt a járványügyi korlátozások engedik.

Kapcsolódó cikkek