táncosok (illusztráció), forrás: pixabay.com

Petőfi ihlette az új produkciót

Az Alba Regia Táncegyüttes Petőfi ihlette előadást mutat be Verslábak címmel márciusban, a székesfehérvári Táncházban. Ezt közölte a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a médiával.
Petőfi különleges életútja inspirálta Majoros Róbertet, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetőjét a produkció létrehozásakor.

Az együttes korábban már foglalkozott ezzel a témakörrel, akkor Petőfi népdalokká folklorizálódott verseit mutatták be, bebarangolva a teljes Kárpát-medencét. A mostani előadást ennél is komplexebbre tervezik: a folklorizálódott versek mellett a népzene és a tánc segítségével megjelenítik a költő kevésbé ismert, székesfehérvári történeteit, szerelmi költészetét, forradalmi verseit és Krúdy Gyula regényéből az ál-Petőfiket is.

A táncos, zenés és prózai jeleneteket a vizuáltechnika segítségével teszik színházszerűvé.

Mind a táncban, mind a zenében vissza-visszatér a reformkor hangulata, helyenként a ruházatban is megjelennek az eredeti népviseletek. A Verslábak című előadás főszereplője Gőbölös Gábor, az Alba Regia Táncegyüttes egykori tagja lesz, aki a darab előkészületeiben is nagy szerepet vállalt.

“Ő vezeti végig a közönséget Petőfi Sándor életének izgalmas állomásain az Alba Regia Táncegyüttes és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja közreműködésével”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek