Egy dolgozó a Vajda Papír Kft. dunaföldvári papírgyárában 2018-ban, fotó: Kovács Tamás/MTI

Nem fogunk kifogyni úgynevezett higiéniai papírtermékből

Nem fogunk kifogyni úgynevezett higiéniai papírtermékből

A Vajda-Papír termelése a tervezettnek megfelően folyik, lesz elegendő higiéniai papírtermék az országban az alapanyag és az energiaköltség jelentős drágulása ellenére is, de a nem kerülhető el a papírtermékek áremelése. Erről beszélt Vajda Attila, a piacvezető higiéniai papírtermékgyártó Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.

A Vajda-Papír évről-évre bővíti a gyártókapacitását, a termékigények kielégítését biztonsággal tudja garantálni.

“Magyarország éves szükséglete 90 000 tonna a higiéniai papírtermékekből – toalettpapír, papír zsebkendő, háztartási papírtörlő -, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 000 tonna”

– tette hozzá.

Vajda Attila hangsúlyozta, hogy fő alapanyaguk, a cellulóz a kétszeresére drágult az elmúlt másfél évben, ráadásul mással nem is lehet helyettesíteni. Az újrahasznosított-papír, mint alapanyag elérhetősége korlátozott, nem áll rendelkezésre kellő mennyiség a tiszta cellulóz teljes és globális szintű kiváltására – tette hozzá, megjegyezve, hogy középtávon biztosan nem lesznek olcsóbbak a papírtermékek. Ismertette, a higiéniai papírgyártás során felhasznált cellulózrostokat – amelyből az alappapír készül – Dél-Amerikából, illetve a Skandináv térségből szállítja a cég, amelynek jelenlegi és a gyárbővítési 2. ütem során elkészülő cellulóztároló kapacitása 3 havi puffer készlet tárolására alkalmas. Alappapírból pedig 2 havi készlet tárolására van lehetőségük.

Az áremelés ismertetése szerint termékkategóriától függően 10-20 százalékos lehet, erről a kereskedelmi partnereket is értesítették már – mondta, és hozzátette, idén már több mint 30 százalékkal kellett emelniük a termékek árát, de ez még mindig nem fedezi a dráguló energiaköltségeket.

A boltokban toalettpapírból nem, papír zsebkendőből azonban lehet átmeneti készlethiány, de az sem a nyersanyaghiány, hanem a gyártási kapacitások korlátja miatt, amelyet jelentősen bővít a hamarosan befejeződő gyárbővítési fejlesztés – fejtette ki.

Kapcsolódó cikkek