Megkezdődött a Széchenyi Lánchíd felújításának a második szakasza

Megkezdődött a Széchenyi Lánchíd felújításának a második szakasza

Bár a koronavírus-járvány, illetve a kormányzati megszorítások drámai mértékben csökkentették a főváros bevételeit, megvalósul a Lánchíd felújítása. Erről beszélt Budapest főpolgármestere abból az alkalomból, hogy szerdán a híd lezárásával megkezdődött a rekonstrukció második szakasza.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, annak a pénzügyi kiesésnek az összegéből, amely érte a várost a válság és a “kormányzati bosszúpolitika” miatt, négyszer fel lehetne újítani a Lánchidat. Az az összeg, amit a kormány a támogatására ígért, amely egyébként csaknem a rekonstrukció költségének áfatartalmával egyenlő, még mindig nem érkezett meg a fővároshoz a főpolgármester szerint. Arra kért minden politikai szereplőt, hogy ha már segíteni nem tud, legalább ne hangolja a közvéleményt a beruházás ellen.

“A 26,5 milliárd forint értékű beruházás a tervek szerint 2023 augusztusára fejeződik be”

– hangzott el.

Kapcsolódó cikkek