fotó: pixabay.com

Már lehet nevezni a Magyar Mozgókép Fesztiválra

Már lehet nevezni a Magyar Mozgókép Fesztiválra

Elindult a nevezés a 2023-as Magyar Mozgókép Fesztiválra, amelyet június 7. és 10. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendez meg közösen a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program.
A Magyar Mozgókép Fesztivál részeként sor kerül a Magyar Mozgókép Díjak átadására.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is több szakmai szervezet vesz részt az előzsűrizésben, ám idén két újdonsággal jelentkezik a fesztivál: a nemzetközi trendekhez igazodva egy öttagú zsűri dönt a filmek versenyén, illetve a díjak köre a Diákzsűri díjjal bővül. A 2023-as Magyar Mozgókép Fesztivál igazgatója Csáky Attila producer – közölte kedden a Nemzeti Filmintézet. Tájékoztatásuk szerint hét kategóriában – játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, animációs film és tévésorozat – várják a nevezéseket február 28. éjfélig. Egy alkotó több filmet is nevezhet, és minden olyan magyar mozgóképes alkotással részt lehet venni, amely állami támogatásból vagy független produkcióként jött létre, megfelel a kiírás feltételeinek és nem nevezték a 2022-es Magyar Mozgókép Díjakra. A Magyar Mozgókép Díjakra azok az alkotások nevezhetők, melyek február 19. és február 28. között – a kategória sajátosságainak megfelelően – moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba vagy streamingszolgáltató által vetítésre kerültek, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy meghívott alkotásként szerepeltek, vagy június 7. és 10. között a Magyar Mozgókép Fesztiválon debütálnak.

A nevezési lap és a feltételek teljes leírása ezen a linken érhető el.

A szakmai előzsűri február 28. és március 24. között választja ki a versenyben induló alkotásokat, és határozza meg, hogy a benevezett alkotások milyen kategóriákban versenyeznek. A Magyar Mozgókép Díjak előzsűri bizottságaiba a tagokat a Magyar Filmakadémia szekciói kategóriánként, továbbá a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa delegálják. A díjakról idén öttagú szakmai zsűri dönt, a zsűri tagjainak névsorát a szervezők a jelöltek bejelentésekor fogják nyilvánosságra hozni. Amennyiben a kormányzati járványügyi intézkedések következtében a Magyar Mozgókép Fesztivál megszervezése akadályokba ütközne, úgy a szervezők fenntartják a jogot, hogy a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Mozgókép Díjak átadása 2023-ban egy későbbi időpontban történjen, ám a nevezésre rendelkezésre álló időtartamot ebben az esetben sem hosszabbítják meg. A szervezők fenntartják a jogot arra is, hogy azt a nevezési kategóriát, ahová ötnél kevesebb nevezés érkezik, a díjak elbírálásánál ne vegyék figyelembe.

Kapcsolódó cikkek