Hazai piacszerzést vár az egészségipar

Hazai piacszerzést vár az egészségipar

Üdvözli a kormány 50 milliárd forintos támogatási programját a Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ); Zettwitz Sándor, a szövetség alelnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy a hazai ellátásban a magyar gyártók csak 18 százalékkal részesednek, a szövetség célja ennek az aránynak a növelése.
A szövetség tagvállalatai termékeik jelentős részét exportra gyártják, ezért a világpiacon is versenyképesek.

A lap csütörtöki számában emlékeztet, hogy Varga Mihály az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztését célzó, ötvenmilliárd forint keretű támogatási programot úgy indokolta:

“Magyarországnak érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, mert így a járvány újabb hulláma esetén sem lesz kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak. A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új kapacitások kiépítésére is lehetőség lesz.”

Zettwitz Sándor a lapnak nyilatkozva elmondta, az intézkedés hathatós segítséget nyújt a vállalatok fejlődéséhez és ahhoz is, hogy növeljék a hazai ellátásban a magyar termékek arányát, de ne csak a koronavírus-járvány kezeléséhez szükséges termékek esetében.

“A tervek szerint a fejlesztéssel elérhető a hazai egészségipar részesedésének számottevő növelése a hazai ellátásban, amit alátámaszt a közbeszerzési eljárások változtatását is elrendelő kormányhatározat”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek