gazda a mezőn (illusztráció), fotó: pixabay.com

GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztettek

GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztettek

Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium.

A Hód-Mezőgazda Zrt. konzorciumi projektje a fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI Hivatal) 760,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Ezzel a társaság magas agrotechnikával előállított, GMO mentes alapanyagot állít elő, amely a “nagytejű” szervasmarhák takarmányozásában a repcét állítja alternatívaként a pálmazsírral szemben. A hódmezővásárhelyi vállalat – honlapja szerint – 1992-ben alakult. Évente nyolcezer-kilencezer tonna kalászos és hétezer-nyolcezer tonna kukorica vetőmagot, valamint saját felhasználásra és partnereinek takarmányt állít elő, sertéstelepet működtet és 1600 tejelő Holstein-fríz tehenet tart szaporulatával együtt.

A támogatott projekt több elemből állt, melynek része volt a termékek hatásának vizsgálata a metabolikus és szaporodásbiológiai folyamatokra, amelyből képet kaptak a termelésre és a reprodukcióra gyakorolt hatásokról is.

“A projekt végső célja annak bizonyítása volt, hogy a klasszikus pálmazsír kiváltása lehetséges a termelési eredmények romlása és a tehenekre jutó költségek emelkedése nélkül”

– tették hozzá.

A közlemény szerint a kutatás eredménye nem csak a hazai holstein-fríz állományok takarmányozásában játszhat kiemelt szerepet, hanem mindenhol, ahol értéknek számít a környezettudatos, hatékony, magas hozzáadott értékkel rendelkező takarmányozás és funkcionális élelmiszer-előállítás. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. 2021-es nettó árbevétele 8,2 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig ez a szám 9,1 milliárd forintot tett ki. A cég 2021-ben 260 millió forint, míg 2020-ban 286,8 millió forint nyereséggel zárt.

Kapcsolódó cikkek