A beszámoló szerint Szánthó Miklós az adásban elmondta, “a világrendben változás zajlik, ezért a Nyugatnak szüksége lenne egy erős USA-ra”, de egy ország csak annyira erős, amennyire a vezetői is azok.
“És Biden bizony gyenge”
– tette hozzá, kiemelve, ezt mutatja az Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszió is, mely Trump alatt nem történt volna meg.
“Ezért bízunk Trump győzelmében, aki visszahozhatja a normalitást és a józan észt, Ukrajnába pedig a békét”
– fogalmazott a főigazgató. A magyar politikai helyzettel kapcsolatban az Alapjogokért Központ vezetője aláhúzta: Magyarország demokratikus jogállam. A baloldal igazából azért frusztrált, mert a magyar jobboldal sikeres, demokratikus legitimitása erős, négy választást is kétharmaddal nyert meg zsinórban – mutatott rá.
“Az EU-s mélyállam és a Biden-adminisztráció gondja az, hogy Magyarország kiáll Isten, haza és a család mellett”
– hangsúlyozta Szánthó Miklós. A főigazgató ennek kapcsán kiemelte, hogy egy erős és szuverén ország alapja csakis az erős családok lehetnek, ezért Magyarország védi a határait kívülről és védi a családokat és a gyermekeket az országon belül, “ez a megközelítés pedig nyíltan szembemegy a liberális fősodorral, igazából ezért támadják Magyarországot” – olvasható az Alapjogokért Központ közleményében.