buddha szobor Kínában, fotó: pixabay.com

Hszi Csin-ping: Senki sem állíthatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Hszi Csin-ping: Senki sem állíthatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Erről beszélt kedden újévi beszédében a kínai elnök, nyíltan figyelmeztetve a Pekingben függetlenségpártinak tartott – a 23 millió lakosú szigeten és azon kívül lévő – erőket.

„A Tajvani-szoros két oldalán élő emberek egy családot alkotnak. Senki sem szakíthatja szét a családi kapcsolataikat, és nem állíthatja meg a nemzeti újraegyesítés történelmi tendenciáját”

– jelentette ki a kínai elnök a CCTV állami műsorszolgáltató által közvetített újévi beszédében.

Az elmúlt esztendőben Peking fokozta a katonai nyomásgyakorlást Tajvan közelében, hadihajókat és repülőgépeket küldött szinte naponta a sziget körüli vizekre és légtérbe, amit tajvani vezetők Kína katonai jelenléte elfogadtatására irányuló kísérletnek minősítenek. Kína saját területének tekinti Tajvant, amelynek kormánya elutasítja a pekingi követeléseket, és kitart amellett, hogy csak a saját népe dönthet a jövőjéről, Pekingnek pedig tiszteletben kell tartani a nép választását.

Tavalyi újévi beszédében Hszi Csin-ping kijelentette, hogy elkerülhetetlen Kínának Tajvannal való újraegyesítése, a két oldalon élő embereket a cél iránti közös érzelemnek kell összekötnie, és osztozniuk kell a kínai nép megújulásának dicsőségében.

Az idei évben továbbra is nagy volt a feszültség a Tajvani-szorosban, különösen azután, hogy a Peking által szakadárnak tartott Laj Csing-te lett az elnök. Decemberben Kína felvonultatta a haditengerészetét Tajvan körül és a Dél-kínai-tengeren, miután Laj csendes-óceáni utazása során megállt Hawaiinál és az Egyesült Államok fennhatósága alatt lévő Guam szigetén. A Tajvan részére történő amerikai fegyvereladások szintén rontottak Peking és Washington viszonyán.

Kapcsolódó cikkek