„Az egész világgazdaság fenyegetett”

„Az egész világgazdaság fenyegetett”

Christine LagardeChristine Lagarde

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint az egész világgazdaság veszélyben van az európai adósságválság nyomán. Az európai országokat azért sürgeti, hogy próbáljanak egy nyelven beszélni.

Christine Lagarde a Journal du Dimanche-nak adott nyilatkozatában rámutatott, a december 9-i uniós csúcs csak átmenetileg nyugtatta meg a piacokat, “a közadósságokat és az egész pénzügyi rendszer szilárdságát tekintve bizalmi válságról van szó”. Lagarde szerint a csúcsértekezlet pénzügyi kérdéseket illetően nem volt elég részletes, viszont a gazdasági alapokat érintő alapelvekben túl bonyolultnak bizonyult. Mindezek nyomán az IMF-vezető egy “egyszerű és részletes” menetrendet sürget. “A befektetők erre várnak. A nagy alapelvek nem érik el a kívánt hatást.”

– Az egyes államokban erősödő protekcionizmus megnehezíti, hogy nemzetközi koalíciós stratégia szülessen – tette hozzá, ugyanakkor konkrét országokat nem nevezett meg. Az IMF vezérigazgatója úgy véli, hogy mára már a világgazdaság korábbi motorjainak számító országok, például Kína, Brazília vagy Oroszország is érintett és a jövőben ezeket a gazdaságokat is instabilitási tényezők fenyegetik.

Kapcsolódó cikkek