A válságra a nagyobb esélyegyenlőség a válasz

A válságra a nagyobb esélyegyenlőség a válasz

Gurmai ZitaGurmai Zita

„Az Atlanti-óceán mindkét partján közösek a problémák, amelyekre a globális fellépés jelenti az egyetlen hatékony megoldást. Nem szabad bezárkóznunk: nyitottságra, a legjobb gyakorlatok és az ötletek megosztására van szükségünk. Látogatásunknak is azt a célt szolgálta, hogy a tapasztalatok és javaslatok alapján közösen találjunk megoldást a legégetőbb társadalmi problémákra, beleértve természetesen a nemek közötti esélyegyenlőség kérdését is.”

Így értékelte az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének (PES Women) egyhetes egyesült államokbeli delegációs útját dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, a szervezet elnöke.

Az EP-képviselőkből, valamint az ESZP-tagpártok nőszervezeteinek vezetőiből álló delegáció a héten New Yorkban találkozott a UN Women vezető munkatársaival, köztük Bibiana Aido egykori spanyol esélyegyenlőségi miniszterrel, Lakshmi Puri helyettes ügyvezető igazgatóval, továbbá Margot Wallström egykori európai biztossal, aki jelenleg az ENSZ főtitkárának fegyveres konfliktusok során történő nemi erőszakkal foglalkozó különmegbízottja. A delegáció a Világbank képviselőivel, demokrata párti politikusokkal, és esélyegyenlőségi civil szervezetek munkatársaival is megbeszélést folytatott. A látogatás Washingtonban folytatódott, ahol az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa (FEPS) nemzetközi konferenciát rendezett, amely arra kereste a választ, hogyan lehetne megerősíteni az esélyegyenlőség jelenlétét a nemzetközi színtéren.  “A pénzügyi-gazdasági válsággal nagyon egyszerűen magyarázhatóak napjaink aggasztó társadalmi jelenségei, így például a szélsőjobboldal megerősödése. Ilyen környezetben a felelős, a jövőért tenni akaró politikusok feladata, hogy elveikhez ragaszkodva politizáljanak, miközben kiemelt figyelmet fordítanak a válsággal jobban sújtott társadalmi csoportokra. Kétségkívül a nők is ide tartoznak, hiszen a megszorítások elsősorban a jellemzően nőket foglalkoztató közszolgálati szektort, és a főként nőket támogató állami szociális kiadásokat érintették. Ugyanakkor továbbra is nagy kihívást jelent számunkra, hogy a nőket a progresszív politikai erők mögé sorakoztassuk fel és mobilizáljuk őket. A megalapozott megoldás kidolgozásához kiváló hátteret biztosított a FEPS kétnapos washingtoni konferenciája” – hangsúlyozta a PES Women elnöke.

Kapcsolódó cikkek