Ujhelyi István, fotó: mszp.hu (archív)

Ujhelyi István: kérdéseket vet fel a turizmusnak juttatott támogatás kiosztása

Ujhelyi István: kérdéseket vet fel a turizmusnak juttatott támogatás kiosztása

Ezt mondta a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott,

“valami megint bűzlik a kormány pénzosztása körül”.

Ujhelyi István szerint felmerül a gyanú, hogy a szállodai foglalások után járó kompenzációból leginkább csak azok a “csókosok” részesülhetnek, akik közel állnak a Fidesz-kormányhoz és vélhetően előre tudtak a lehetőségről. Az MSZP EP-képviselője felidézte, a kormány a korlátozó intézkedések bejelentésekor azt közölte: az idén novemberben rögzített előzetes foglalások nyolcvan százalékát megtérítik az érintett szállásadóknak, ami 928 000 vendégéjszakát és többmilliárdos támogatási összeget jelent.

Ujhelyi István szerint azonban ez az adat komoly kérdéseket vet fel: olyan időszakban mutat ugyanis jelentős foglaltsági szintet és vendégmozgást az országban, amikor járványügyi veszélyhelyzet van érvényben, a határokat lezárták és érdemi korlátozásokat vezettek be.

“Nehezen elképzelhető, hogy átlagban napi 31 000, belföldi vendégekhez köthető szállodai foglalás volt, ez ugyanis a múlt év azonos időszakának felelne meg, most viszont Budapest szállodáinak kilencven százaléka zárva van, a Balaton pedig teljesen kiürült”

– közölte a szocialista politikus.

Bejelentette, közérdekű adatigényléssel fordult a kormányhoz és az illetékes turisztikai ügynökséghez a tavalyi és idei foglalási adatok megismerése érdekében, továbbá arról is tájékoztatást kért, hogy mely cégek kaptak ebből a többmilliárdos keretösszegből.

Kapcsolódó cikkek