Kelemen Hunor (archív)

Így döntöttek az RMDSZ-ben

Így döntöttek az RMDSZ-ben

Két, befutónak számító helyet enged át ellenzékének a parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáin a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Ezt mondta pénteken a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) jelöltlistákat véglegesítő ülése után Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Elmondta, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetségével létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) eredményei a szeptemberben tartott önkormányzati választásokon elmaradtak ugyan az MPP 2016-os eredményeitől, de úgy vélték, a magyar szavazatok 92 százalékának a birtokában nagyvonalúnak kell lenniük, ezért most is két helyet ajánlottak az ellenzéknek, akárcsak négy évvel ezelőtt.

Hozzátette, azért tették, mert most az a cél, hogy erős parlamenti képviselete legyen a magyarságnak.

Kelemen Hunor azt is bejelentette, hogy a jelenleg is képviselői mandátummal rendelkező MPP-s Kulcsár-Terza József a Maros megyei képviselőjelölt-lista harmadik helyét, és Zakariás Zoltán, az EMNP Önkormányzati Tanácsának elnöke a Hargita megyei jelöltlista ötödik helyét foglalja el. A Kovászna megyei listán szorítottak ugyanakkor helyet a szórvány képviselőjének, Benedek Zakariásnak, és az RMDSZ részéről olykor megszerzett, máskor elveszített Bihar megyei harmadik helyet ajánlották fel az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezetek jelöltjének, Oltean Csongornak. Újságírói kérdésre az elnök megemlítette, tárgyalt a Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben újabb székelyudvarhelyi polgármesteri címet nyert Gálfi Árpáddal is, de a POL-lal nem tudnak szövetkezni, Gálfi Árpáddal mint személlyel pedig nem egyezhetnek meg.

Ígéretet tett azonban arra, hogy Székelyudvarhelyt és az udvarhelyi embereket támogatják majd, amikor erre szükség lesz.

Arra a kérdésére, hogy az RMDSZ vagy az EMSZ jelölte-e ki az ellenzéki jelölteket, Kelemen Hunor elmondta, Mezei Jánossal, az EMSZ társelnökével egyeztettek telefonon a SZÁT-ülés szünetében, tőle kapták a javaslatot. Azt is megemlítette: hogy szintén Mezeivel készülnek aláírni jövő héten egy együttműködési megállapodást.

“Azt a hírt kaptuk, hogy Mezei János lesz a fúzió után az EMSZ elnöke. Ha ez így van, akkor ő társelnökként, amennyiben megbízzák őt ezzel, nyugodtan aláírhat egy megállapodást”

– fogalmazott az elnök.

Kelemen Hunor újságírói kérdésre pontosította, csütörtökön úgy álltak fel a tárgyalóasztaltól az EMSZ képviselőivel, hogy az ellenzéki szövetség két helyet kér, és ha nem lesz meg a két hely, akkor nem lesz megállapodás. Hozzátette: a megállapodás elveiben már rég megegyeztek, a szöveg tartalmát kell még véglegesíteni.

Azt is elmondta, az RMDSZ Románia valamennyi megyéjében, és külföldön is indít jelölteket. Azokban a Kárpátokon túli megyékben, ahol nincs szervezetük, az ifjúsági szervezetek és a nőszervezet állított jelölteket. Közölte, a szövetség 566 képviselő- és szenátorjelölttel vág neki a választásoknak.

Újságírói kérdésre kijelentette: fenntartja véleményét, hogy december 6-án meg kell tartani a parlamenti választásokat, hiszen alkotmányosan azt csak három hónappal lehet elhalasztani, és nem biztos, hogy később kedvezőbb lesz a járványhelyzet a választás megtartására.

Kapcsolódó cikkek