Hollik István

Hollik István: Brüsszel a felelős az európai rezsiválságért

Hollik István: Brüsszel a felelős az európai rezsiválságért

Ma Európában "rezsiválság" van, és ebben Brüsszel felelőssége egyértelmű. Ezt mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a szombati videójában.

Hollik István a felvételen leszögezte: Brüsszel erőltette – klímavédelem címszava alatt – a hagyományos európai energiatermelés leépítését, miközben minden átmenet nélkül liberalizálták a gáz- és árampiacot.

“Ezzel teljes mértékben kiszolgáltatták az európai embereket és vállalkozásokat az energiaszolgáltatóknak. Most pedig azt mondják, hogy nincs mit tenni a magas árak ellen”

– fogalmazott a politikus, majd hozzátette, hogy ezt az álláspontot osztja a magyar baloldal is,

“de ezt a lemezt már ismerjük”:

ez az a régi gyurcsányi politika, ami 2010 előtt a háromszorosára emelte a rezsi árát.

“A baloldal szerint a rezsicsökkentés – ami egyébként egyértelmű segítséget nyújtott a magyar embereknek – egy felelőtlen döntés volt. Szerintünk viszont az egyetlen lehetséges döntés volt a rezsicsökkentés, ami ráadásul már bizonyított is, hiszen bevezetése előtt a rezsi ára nálunk volt az egyik legmagasabb Európában”

– hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy most viszont ez az egyik legalacsonyabb.

Hollik István úgy folytatta, hogy az áremelési terveket Brüsszelben most megpróbálják klímavédelemnek álcázni, ami azt jelenti, hogy az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszert kibővítenék a közúti közlekedésre, vagyis az autókra, valamint az épületekre, vagyis a családi házakra és a lakásokra.

“Klímavédelemről beszélnek, közben egy új adónemet vezetnének be. Ez havi 32 ezer forintba kerülne a magyar embereknek”

– emelte ki Hollik István, hozzátéve, hogy a magyar baloldal támogatja Brüsszel tervét.

“Mi viszont ellen fogunk állni ezeknek a brüsszeli terveknek; meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést, és a V4-es országokkal együtt meg fogjuk vétózni az uniós klímaadó tervét, mert úgy gondoljuk, hogy a klímavédelem árát nem az európai és a magyar embereknek, hanem a nagy klímaromboló multicégeknek kell megfizetniük”

– hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kapcsolódó cikkek