A horvátországi magyarság is ünnepel

A horvátországi magyarság is ünnepel

Kiállításokkal, verssel és zenével ünnepli a magyar kultúra napját a horvátországi magyarság.

A zágrábi Ady Endre Kultúrkör korondi kerámiákból, kalotaszegi hímzésekből és a szecesszióval foglalkozó könyvekből rendezett kiállítást a magyar kultúra napjának tiszteletére. “Alkalom ez arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket” – mondta szombaton este Szelmann Marianna, a kultúrkör elnöke a tárlat nyitóünnepségén.

A magyar nemzeti himnusz szövege egy kis faluban, Szatmárcsekén született – emlékeztetett ünnepi beszédében Dezső János zágrábi kulturális attasé, aki szerint ez is azt bizonyítja: “bárhol, többségben, kisebbségben, határon innen és túl, a világ közepén és a végén is lehet nagyot merni és nagyot alkotni”.

A rendezvényt az egyesület tagjai Kányádi Sándor, Wass Albert, Reményik Sándor gondolataival, Bartók Béla zenéjével, népdalokkal gazdagították, a résztvevők megkóstolhatták a székelyföldi és más erdélyi ételeket. A program társszervezője a zágrábi nagykövetség, Zágráb Város Kisebbségi Tanácsa és a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság. A kiállítás január 27-ig látogatható a Kultúrkörben.

Vasárnap 17 órakor a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége (HMIK) szervezésében a drávaszögi Laskón (Lug) emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról – tájékoztatta Ljubic Molnár Mónika, a HMIK alelnöke az MTI-t. A baranyai fiatalok versmondással ünnepelnek, a KAZ-Kopácsi Alkalmi Zenekar és a laskói Petőfi Sándor Kultúregyesület néptánccsoportja ad műsort.

Január 26-án, szombaton Pélmonostoron (Beli Manastir) a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ) rendez ünnepi műsort a magyar kultúra napja alkalmából. A Hotel Pátriában 18 órakor kezdődő rendezvényen fellép a helyi Talicska ifjúsági néptáncegyüttes és a MESZ Versszínpad csoportja, amely megzenésített verseket ad elő. A rendezvény keretében kerül sor a MESZ Életműdíj kitüntetések átadására is.

Kapcsolódó cikkek