A romániai magyaroknak üzent a román elnök március 15-e alkalmából

A romániai magyaroknak üzent a román elnök március 15-e alkalmából

Klaus Iohannis szerint a humanista értékek őrzőjeként a különböző nemzetiségű román állampolgároknak közös felelőssége, hogy továbbadják a következő nemzedékeknek az együttélés példáját és gyakorlatát. Ez olvasható a román elnök romániai magyarokhoz március 15. alkalmából intézett üzenetében.

Az elnöki hivatal oldalán közzé tett üzenetben Iohannis egészséget, békét, jólétet kívánt a romániai magyaroknak nemzeti ünnepük alkalmából, amikor “kinyilvánítják nemzeti identitásukat és a szülőföldjükhöz való ragaszkodásukat”. Az elnök méltatta a magyaroknak a romániai társadalom építéséhez való hozzájárulását, illetve “azt a jelentős szerepet, amelyet az ország fejlődésének alapját képező projektek gyakorlatba ültetésével töltenek be”.

“A szorgalmuk és az elevenen ébren tartott hagyományaik révén a magyarok mindig gazdagították Európa kultúráját és az emberiség kulturális örökségét. Még akkor is, ha természetes módon a nemzetiségi önazonosságunk elválaszt minket egymástól, a közös értékek jelentik azt a hidat, amely közelít bennünket egymáshoz. Ezek az értékek egyesítenek minket a demokráciában, a szabadságban és az emberi méltóságban”

– olvasható az üzenetben.

Az elnök rámutatott, hogy a fiatalok kölcsönös tiszteletre nevelése, az etnikai és felekezeti sokszínűség megbecsülése, a gyűlöletbeszéd elutasítása, az interkulturális, a nemzetiségek és a felekezetek közötti párbeszéd elősegítése mind olyan célok, amelyekkel azonosulnak a romániai magyarok a társadalom többi részével együtt.

“Ebben a szabad és demokratikus világ számára nagy megpróbáltatásokkal teli időszakban kívánom a magyaroknak, hogy töltsék örömmel ezt a napot a szeretteik körében a jövő békéjének reményében”

– olvasható Iohannis üzenetében.

Kapcsolódó cikkek