arany menóra, forrás: pixabay.com

Kincsekre bukkantak egy lengyelországi házban

Kincsekre bukkantak egy lengyelországi házban

Több mint négyszáz, feltehetőleg a zsidó tulajdonosok második világháború elején elrejtett vallási és iparművészeti tárgyát találták meg a közép-lengyelországi Lódz belvárosában álló, 19. század végi bérházak egyikének felújításakor. Ezt közölte hétfőn a lengyel média.
A 19. század folyamán jelentős iparvárossá fejlődött Lódzban a zsidók a lakosság mintegy 40 százalékát képezték a második világháború előtt.

A belváros Pólnocna utcájában álló ház felújításakor az épület udvarán talált leletegyüttesben vannak vallási tárgyak, például menórák, valamint olyan hétköznapi használati tárgyak, mint evőeszközök, poharak, cigaretta- és szalvétatárca, szalvétatartó, egy kozmetikai üvegedény-készlet. A régiségek többsége ezüstözött – tudatta vasárnap a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió. Agnieszka Kowalewska-Wójcik, a bérház felújítását felügyelő helyi szakember rendhagyónak nevezte a leletet, mindenekelőtt a tárgyak mennyisége miatt.

“Rendkívül értékes régiségekről van szó, amelyek tanúi a ház lakói történetének”

– mondta el, majd arról beszélt, hogy a tárgyakat leltározták, jelenleg vizsgálják és restaurálják őket, ezt követően a lódzi régészeti és népművészeti múzeumba kerülnek.

A lódzi műemlékvédelmi hivatal múlt héten kiadott közleményében olvasható: a tárgyak jellege arra utal, hogy egyszerre, feltehetőleg a második világháború elején rejtették el őket zsidó vallású helyi lakosok.

A leletekről folyamatosan tájékoztatták a helyi zsidó községet, két megtalált hanukai gyertyatartót pedig meggyújtottak december 22-én a község városi múzeumban szervezett ünnepségén.

Kapcsolódó cikkek