igazi eurók, fotó: pixabay.com

Bankjegyhamisító hálózatot számoltak fel Olaszországban

Bankjegyhamisító hálózatot számoltak fel Olaszországban

Az uniós fizetőeszköz, az euró története során talán a legjelentősebb pénzhamisító csoportot számoltak fel Olaszországban, ők gyártották a forgalomban lévő összes hamis euróbankjegy legalább 25 százalékát. Ezt közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol pénteken.

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint az olasz, a belga és a francia hatóságok vezette akcióban a csoport 44 tagját állították elő. Emellett lefoglaltak 50 lakást, 8 üzlethelyiséget, 2 vidéki gazdaságot, 10 – különféle ágazatokban tevékenykedő – vállalatot, 12 nagyértékű járművet, valamint egy luxus motorcsónakot, ezek mind a bűncselekményekből származtak, összértékük meghaladta a 8 millió eurót.

Huszonkét bankszámlát befagyasztottak.

A nyomozás 2017 októberében egy 50 eurós hamis bankjegy lefoglalásával kezdődött az olaszországi Nápoly közelében fekvő Benevento városában. Nápolyban, 2018 februárjában már közel 450 ezer hamis 50 és 100 eurós bankjegyet találtak elrejtve, amelynek értéke a 41 millió eurót is meghaladta.

Az év júliusában 50 eurócentes érmék illegális verdéjét számolták fel Lombardia tartományban, akkor négy gyanúsítottat állítottak elő.

A felgöngyölített eset bizonyítékai arra utalnak, hogy a hamisítók tevékenységük során több mint hárommillió hamis bankjegyet állítottak elő és terjesztettek, ezek összértéke meghaladja a 233 millió eurót. Az összeg az euró 1999. január 1-i bevezetése óta forgalomban lévő összes hamis euróbankjegy egynegyedének felel meg.

“A bűnszervezet feje több mint 20 éve foglalkozott pénzhamisítással, az euró mellett más valuták előállításáért és terjesztéséért is felelős hálózatot hozott létre. A nyomozás feltárta a camorra bűnszervezethez kötődő kapcsolatait is”

– közölték.

Kapcsolódó cikkek