havazás, fotó: pixabay.com

Intenzíven havazik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében

Intenzíven havazik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében

A Közép-Dunántúlon és az Észak-Dunántúlon, valamint Somogy megyében az esőt ónos eső váltotta fel, Ezt mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Pécsi Norbert a csatornának nyilatkozva elmondta, a legtöbb ónos esőre az előrejelzések szerint Veszprém megyében lehet számítani. Közölte, csütörtök hajnaltól főként Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében hull a hó. Az előrejelzések szerint ezekben a megyékben az éjszakai órákig lehet havazásra számítani. Hangsúlyozta, hogy társaságuk folyamatosan tisztítja az  utakat: 12 órás váltott műszakokban végzik a síkosságmentesítést.

Szerda estétől csütörtök reggelig körülbelül 4000 tonnányi sót és mintegy félmillió liternyi kálcium-klorid-oldatot juttattak ki az utakra.

“Ugyanakkor a folyamatos havazás miatt vannak még olyan mellékutak, amelyeken téliesek az útviszonyok”

– hívta fel a figyelmet Pécsi Norbert.

Az Útinform azt közölte csütörtök délelőtt, hogy Sárvár, Csorna, Székesfehérvár, Kápolnásnyék és Paks térségében ónos esőtől síkosak az utak. A Dél-Dunántúlon szinte mindenhol esik az eső.
A látótávolság a csapadékos területeken csökkent. A Soproni-hegységben, Lenti, Körmend és Hajdúnánás térségében akár 300 méter alá is csökkenhet a belátható út hossza. Több baleset is nehezíti a közlekedést Vas megyében, ezért bárhol lehet számítani forgalomkorlátozásra és lassabb haladásra.

Kapcsolódó cikkek