fotó: pixabay.com

Már itt is tudják, hogy jó nevelőszülőnek lenni

Már itt is tudják, hogy jó nevelőszülőnek lenni

A nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány a jövő év közepéig minden megyébe eljut. A hírt a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár közölte szombaton Szegeden.

Fülöp Attila a rendezvénysorozat szegedi állomásán újságíróknak elmondta,

Magyarországon 23 000 gyermekről gondoskodnak a gyermekvédelem rendszerében, mintegy kétharmaduk nevelőszülővel él.

“A nevelőszülők nemcsak távolról nézik a problémát, hanem közvetlenül is segítenek”

– hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: ezért fontos, hogy a társadalom ismerje ennek a hivatásnak a közösségépítő erejét. Az országos kampány célja, hogy

azok, akik érdeklődnek a nevelőszülői hivatás iránt, minél jobban megismerjék azt, és közvetlenül az érintettektől kapjanak információt az örömökről és nehézségekről.

“Az országban jelenleg ötezer – ötezerkétszáz nevelőszülő gondoskodik a nevelt gyermekekről. Mint minden szakmában itt is fontos a megújulás, és hogy minél többen, akár fiatalok is vállalják, hogy akár saját mellett vagy a nélkül gyermeket nevelnek, segítve ezzel másokon”

– mondta Fülöp Attila.

A kormány a nevelőszülői hálózatok fenntartására, működtetésére idén több mint 20 milliárd forintot fordít. Azért, hogy ezek a jövőben is stabilan működjenek, a 2019-es költségvetésben erre 850 millió forinttal több áll rendelkezésre, mint idén.

Kapcsolódó cikkek