Ezekre a gyerekekre is érdemes figyelni

Ezekre a gyerekekre is érdemes figyelni

A szülők nélkül élő gyerekek helyzetére és a nevelőszülőségre próbálja felhívni a figyelmet az SOS-Gyermekfalvak új kampánya. Ezt mondta Szlankó Viola pszichológus, az alapítvány gyermekjogi tanácsadója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A kampányban híres emberek gyermekei anyák napi verseket mondanak a szülők nélkül élő gyerekekért. Az SOS-Gyermekfalvak pszichológusa hangsúlyozta:

“Magyarországon 23 000 gyermek él gyermekvédelmi gondozásban, de mindössze 5500 nevelőszülő van. Szükség van a folyamatos toborzásra, erre pedig az anyák napja tökéletes alkalom.”

Elmondta: az elmúlt öt-hat évben egyre több gyereket kellett kiemelni családjából valamilyen életvezetési probléma, bántalmazás, elhanyagolás vagy a szülők szenvedélybetegsége miatt.

“Emiatt is fontos, hogy minél több ember figyelmét felkeltse a nevelőszülői pálya”

– fűzte hozzá.

Szlankó Viola kitért arra is, hogy törvény szerint egy nevelőszülő öt gyermeket nevelhet, de az SOS-Gyermekfalu Alapítvány irányelve szerint egy ember legfeljebb három-négy gyerek nevelésére alkalmas, mivel a nehéz sorsú gyerekekkel még többet kell foglalkozni, mint az átlagosakkal.

Kapcsolódó cikkek