A Nemzeti Erőforrás Minisztérium új pályázatot ír ki ötéves támogatási periódusra az alapítványi iskolák számára. A hírt megerősítette a szaktárca parlamenti államtitkára egy ellenzéki országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában.
A magyarországi lakáspiacon az egy évvel ezelőttihez képest ezerrel több, 7.306 lakás kelt el az idén áprilisban, ez a szám azonban ezerrel kisebb a márciusinál.
A magyar-thai gazdasági együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről tárgyalt Kittiratt Na-Ranong thai miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel Martonyi János magyar külügyminiszter délkelet-ázsiai körútjának utolsó állomásán, hétfőn.
A 2010 eleje óta vásárolt autók tulajdonosainak a vásárlás napjától számítva egy évre szól a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), de egyharmaduk még mindig azt hiszi, hogy biztosításuk az év utolsó napján jár le. A felmérést a Genertel Biztosító készíttette.
E héten várható döntés a telefonadó tervezetéről. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy a távközlési, a vezetékes és a mobilos szektor sem egységes abban, mi lenne a legjobb megoldás.
Lemond a GYSEV Zrt. vezérigazgatói posztjáról a vasúttársaság májusi közgyűlésén Dávid Ilona. A hírt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya közölte szombaton. A vállalatvezető a MÁV új elnök-vezérigazgatója lehet.
Az év első hónapjainak átlaga alapján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség havonta mintegy 60 milliárd forint EU-s pénzt utalt át a nyerteseknek, de ahhoz, hogy 2015 végéig, ameddig fel lehet használni a forrásokat, az összes uniós pénz gazdára találjon, az összegnek havi 136 milliárdra kellene emelkednie. Ezt írja szombati számában a Népszabadság.
Kedvező fejlemény az Európai Bizottság bejelentése arról, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások Magyarországgal a pénzügyi segítségről, ám a segítség tényleges megszerzéséhez vezető folyamat "bizonytalan lesz", és az EU-döntés nyomán sem múltak el az országgal kapcsolatos hosszú távú aggályok. Ezt írta csütörtöki, londoni állásfoglalásában a Fitch Ratings.
Májustól kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó-és Vámhivatal a szolgáltató szektornak, vagyis ellenőrzi az ügyvédeket, adószakértőket, a szépségipart, a plasztikai sebészeket és a fogorvosokat is.
A megállapodás megkötéséig, vagy legalábbis a tárgyalások megkezdését jelentő hírekig nem látnak esélyt monetáris enyhítésre az elemzők, akiket a monetáris tanács keddi kamatdöntését követően kérdezett meg az MTI.