FerropatentÁtadták az acél-nagykereskedelemmel és fémmegmunkálással foglalkozó Ferropatent Zrt. új, 430 millió forintos beruházással elkészült üzemcsarnokát szombaton Szekszárdon.

„Gyulai Termék" védjegyprogramot vezetett be a gyulai önkormányzat. A kormánypárti Görgényi Ernő polgármester szerdán 12 helyi termelőnek adta át a védjegyhasználati jogot a városi piacon.

Győr belvárosA Győrben töltött vendégéjszakák száma 42 százalékkal nőtt, a soproniaké harmadával csökkent az év első öt hónapjában az előző esztendeihez képest, így a megyeszékhely 1989 óta először teljesített jobban, mint a határszéli város Ezt írja keddi számában a Kisalföld.

magyar merciA tízezredik Mercedes-Benz B-osztályú személygépkocsi július 2-án gördült le a kecskeméti gyár futószalagjáról. A hírt Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing- és PR-vezetője közölte kedden.

levegőminőségMobil mérőhálózatra épülő levegőminőség-mérő rendszert fejleszt a veszprémi Lemon Szenzortechnika Kft. A cég az idén júniusban indult projekthez az Új Széchenyi Terv pályázatán csaknem 230 millió forint támogatást nyert.

Farbizio DassognoFabrizio Dassognot választották a Tigáz csoport rendkívüli közgyűlésén a társaság új elnökévé.

A Magyarországon idén kilencedik alkalommal meghirdetett "Az év üzletembere" díjra július 13-ig lehet pályázni. A hírt az elismerést alapító Ernst & Young cég jelentette be annak kapcsán, hogy a napokban Monte-Carlóban kihirdették a nemzetközi verseny győztesét.

Európa legjobbjaként a Best Medical Spa díjat kapta a nemzetközi zsűritől a hévízi NaturMed Hotel Carbona az ausztriai Zell am Seeben.